Follow by Email

2012. február 5., vasárnap

Visszatértem


Na szóval tegnap beharangoztam itt valamit, íme kész van a fedlap. Története van azért a takarónak azon kívül, hogy kisfiam kért egyet az ágyára. Márpedig a kérés számomra parancs, hiszen hogy is tudnék ellenállni egy ilyen kérésnek :-). Karácsonykor nagy izgalommal vetettem magam a netre, takarókat nézegettem, mutogattam nekik, hogy kisfiam kényes ízlésének is eleget tegyünk, na meg ugye összehangoljuk azért a jövendőbeli igényeivel is. Na Katával könnyebb dolgom volt, kisfiam már nehezebb falat volt. Végül is meg lett a takaró ami inspirált, szóval indulhatott a móka. Igen ám, de nem akartam fél évig elhúzni a dolgot, márpedig eddig mindent kézzel varrtam, géppel még sosem. Ééés itt jött Aranyember a képbe. Miért is nem varrom meg géppel, úgy sokkal hamarabb kész lenne. Háááát igen, de én még soha de soha nem varrtam géppel. Szegény varrógép tizenéve várta jobb sorát a dobozában, kibontatlanul, soha ki nem próbálva. Volt bennem para rendesen, és próbáltam is kibújni e nemes feladat elől, miszerint is géppel varrjak. Az első indok nem volt elég jó Aranyembernek, miszerint én nem tudok géppel varrni, a válasz az volt, majd belejössz. A második próbálkozásom az volt, hogy de hiszen ez egy 110V-os gép, itt meg ugye 220V van. Itt is kifogott rajtam, nem baj, van átalakító. Püff neki. Ezek után már csak cérnahangon mertem megemlíteni, hogy de mi lesz ha füstölni fog, leverem az áramot, vagy megjelennek az ufók :-))). Hát persze hogy erre is volt válasz, itt leszek melletted, nem lesz semmi baj, ha kell közbelépek. Nnnna itt már nem volt mit tenni, neki kellett állni. Kiskönyv elő, hogy is kell beállítani azt a fránya mumus gépet. És ami ezután jött, azt el sem akartam hinni. Ment és szépen duruzsolt a kis drága, és nem tudom hogy de még egyenesen is sikerült varrnom. Azt nem mondom hogy időnként nem akadtak nehézségek, de ahogy haladtam a dolgokkal, úgy lett egyre jobb és jobb az összhang hűséges barátom és köztem. Sok minden volt azért, amire menet közben jöttem rá, de mire befejeztem igazán jó barátok lettünk. Rájöttem apró technikákra, trükkökre, amit tényleg csak használat során tud elsajátítani az ember. Van pár gyermek betegsége a takarónak, de ezek tényleg pici apró hibák, már már jelentéktelenek. Néhány illesztés nem épp maga a tökély, de a végére az is ment. Bontani is bontottam rendesen, de az sokszor figyelmetlenségből fakadt. Olyan is volt, hogy nagyon nem illeszkedtek a sarkok, akkor bizony olló elő, és újra. Háááát így sikerült. Ez még csak a fedlap, szóval még szendvicselni és tűzni kell, de az már holnapra marad. Na nem mintha ebben a hatalmas hóesésben éppen nem érnék rá, de elfelejtettem időben bélésanyagot venni, szóval az holnapra marad.
És újfent mindenkitől elnézést kell kérnem amiért nem kommenteltem, de az elmúlt 6-8 hét emberpróbáló volt. DEEEE hál'istennek vége, végre vége a koktéloknak, remélem soha többet nem kell részesüljek bennük. Szóval most már tényleg leszek, jövök.

18 megjegyzés:

  1. A takaród igazán jó kis pasis. Jól néz ki. és látod, csak el kell kezdeni a géppel varrást aztán abba sem tudod majd hagyni :)
    Örülök, hogy nincs több koktél és remélem minden rendben és úgy is marad!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy túl vagy rajta, tényleg:) Szívből kívánom, hogy soha többé ne kelljen átélned. A takaród csodálatos lett, az én fiam kedvenc színe a lila:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu és TE szereted a lilát? Fontos, már már 7 pontos kérdés :-)

      Törlés
  3. Hűha!
    Ez aztán a takaró!
    Iszonyú nagy munka lehetett, de megérte!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Érdemes volt fáradnod vele, s örülök, hogy itt vagy, ez a takaró csodaszép, le a kalappal.

    VálaszTörlés
  5. Ciciricicc orulok,hogy jobaratok lettetek a varrogeppel :)
    A pici hibakkal ne torodjel ,mert igy legalabb latszik hogy TE keszitetted es nem a boltban vettel gyari keszitesut.
    Nagyon tetszik a minta is a kivitelezes is ,ugyes vagy ,gratulalok
    En akarhanyszor kotok valamit tutti hogy figyelmetlensegbol becsusztatok valami aprocska hibat amit aztan nem vagyok hajlando lebontani csak kotok tovabb :)) Ettol egyeni egy darab.
    A beles bevarrasara kivanok neked sok sok turelmet :)) Azt valoszinu h ogy kezzel fogod csinalni mert a varrogep nem annyira szereti.
    Nagyon orulok ,hogy nincs tobb koktel , maradjon igy meg 50 evig minimum:) Ezutan csak margaritat igyal az fincsi koktel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom hogy kézzel kell csinálnom, esélyem nem lenne alágyömöszölni ekkora darabot, akármilyen szorosan csavarom is fel. De nem baj, én ráérek ... végülis van még 50 évem :-))) na jó 25-tel kibékülök.

      Törlés
    2. Jó kis strawberry margarita ... ó jaj nekem na az fincsi :-)

      Törlés
  6. Nagyon szép lett :) <3 mikor mehetünk érte :P?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jönni bármikor jöhettek, de ezt úgyis tudjátok. Sőt alig várjuk hogy gyertek megint.♥ Hogy mikor lesz kész? Hááát azért 1 hónapot még kérnék, nem megy azért olyan gyorsan.

      Törlés
  7. Tuti lett. A lilát,én tudom Kata kérte. Remélem tényleg minden rendben marad veled, és még sok csodás dolgot látunk tőled. Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy Kata kérte, de a színnel nem is volt gond. A minta már nagyobb vihart kavart :-), de azért sikerült olyat találni ami mindenkinek jó. És köszönöm ... mindent :-)

      Törlés
    2. Nagyon szívesen bármikor máskor is. Közben én is elkészültem a beígért kötött kis ruhával, és a pulcsi is csak próbára vár a kis fiúnknak. A baj csak az, hogy messze vannak. Gmail-on is írhatsz ha van kedved. hkellerkata@g....

      Törlés
  8. Fantasztikus munka, nagy-nagy gratula!!!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű ez a takaró. Csodálatos a kitartásod és a kreativitásod!:))

    VálaszTörlés
  10. Örülök a jó híreknek.....a takaró fantasztikus lett.....remélem a fiad meg van vele elégedve!

    VálaszTörlés
  11. Jó hogy visszatértél, hiányoztál, de a szép takaróért megérte!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, igazán nagyon kedvesek vagytok!

    VálaszTörlés